Pecz Samu és Hajnóczi Gyula iskolateremtő munkásságáról életrajzi kötet és konferencia is megemlékezett.

A BME építész közösségének régi terve valósult meg amikor két kiemelkedő életművet az utókorra hagyó professzornak – Pecz Samunak és Hajnóczi Gyulának – mellszobrot állított és konferenciával, valamint életrajzi kötettel hívta fel a figyelmet munkásságukra.

A ceremóniára a Könyvtár épületében, valamint a Műegyetemi Tudósok Szoborparkjában került sor.

„Az alkotó akaratnak elrendelt ideje van: ismerjük fel benne a lehetőséget, amikor a nagy építészprofesszorok személyiségét felidézzük. A Műegyetem épületében állva annak az alkotóműhelynek a szellemiségét idézzük fel, mely örökség az alkotó akarat legszebb mesterségét tárja elénk.” – fogalmazott köszöntésében Lánszki Regő építészeti államtitkár.

A két professzor személyiségét, alkotói hitvallásukat, életművük tanulságát felidézve kiemelte, Pecz Samu kiváló építész és a szerkezettervezés iskolateremtő professzora volt, egyben szeretetreméltó tanáregyéniség is. Hajnóczi Gyula pedig építészettörténészi ars poeticájában örökérvényű gondolatokat fogalmazott meg a mában alkotó építész és a történelem kapcsolatáról.

„A Műegyetem 240 éves fennállása óta rengeteg értéket teremtett. Az építészet az egyik olyan terület, amire a legbüszkébbek lehetünk, hiszen itt a művészi ambíciók ötvöződnek a mérnöki megvalósítással” – emelte ki köszöntésében Levendovszky János, tudományos és innovációs rektorhelyettes, hozzátette, az építészet területén a kreatív gondolatokat kényszerítő körülményekkel kell összehangolni, amelyhez önfegyelemre van szükség: a két professzor életműve szakmai iránymutatásul szolgál e célok megvalósításához.

A két építész szakmai munkásságát Krähling János, az Építészettörténeti és Műemléki Tanszék vezetője mutatta be részletesen.

A száz éve elhunyt Pecz Samu (1854-1922) a Műegyetem kezdeti időszakában a hazai építészképzés meghatározó személyisége volt. Az oktatás mellett számottevő és maradandó jelentőségű épületek alkotójaként őrzi nevét az utókor, nemcsak az egyetemen, hanem a fővárosban és a történelmi Magyarország területén.

Az építészprofesszor 1854-ben született Pesten és 1871-ben iratkozott be az akkor alapított József Nádor Műegyetemre, de tanult Stuttgartban és Bécsben is.

Hazájába visszatérve előbb Schulek Frigyes műtermében helyezkedett el, ahol részt vett a Mátyás templom helyreállítási munkáinak tervezésében és a kivitelezési munkálatok irányításában. Az 1880-as évektől már a Műegyetem Középítéstan és Középkori építészettörténet tanszékek tanársegédeként, Hauszmann Alajos irodájában végzett gyakorlati tervezési munkát.

Pecz Samu munkásságát nem az itáliai reneszánsz építészet formavilága inspirálta, hanem a gondolatvilágához közelebb álló középkor építészetének szemléletét követte. Habilitációjának megszerzése után 1887-ben rendkívüli tanár, egy évvel később, mindössze 34 évesen rendes tanári kinevezést kapott a Középítéstan Tanszékre, melynek vezetőjeként majd dékánként 34 esztendőt töltött építészhallgatók legendás oktatójaként, példát mutató nevelőjeként.

Építőművészként legismertebb, a városképet is meghatározó alkotásai: a Szilágyi Dezső téri református templom, a debreceni Kossuth utcai református templom, a Millenniumra tervezett Vámház körúti Vásárcsarnok, az egykor a Műegyetem számára épül, ma az ELTE részét képező Gólyavár, a Beregszászi Gimnázium, az Ungvári Alreáliskola, a Fasori Evangélikus Gimnázium és templom, az Üllői úti tisztviselőház vagy a Magyar Országos Levéltár épülete.

A professzort foglalkoztatták a protestáns templomok térszervezési kérdései is, amelyről nagy jelentőségű elméleti téziseket publikált.

Pecz Samu a középkori építészeti formakincs ismerőjeként és alkalmazójaként nem utasította el az a 19. század második felében egyre nagyobb teret nyerő új anyagok felhasználását sem. A Vámház téri vásárcsarnok épületének tervezésekor, a Műegyetem könyvtárához csatlakozó raktár vagy a Magyar Országos Levéltár raktárainak megalkotásakor kiváló fém- és vasbeton-szerkezeteket is alkalmazott.

A tervezés során Pecz nem hagyta figyelmen kívül az épület használhatóságának kritériumait sem, amely jól látható a Műegyetem épületeinek tervein is.

A Műegyetem történeti campusán Pecz Samu tervei alapján építették a Könyvtár, az MM, MG, MT, Hő és L épületeket. A Központi Könyvtár az építész talán legsikerültebb alkotása 1909-ben készült el, és korának egyik legmodernebb létesítménye volt. Az alkotó a tervezés során alaposan tanulmányozta a könyvtárak és levéltárak munkafolyamatait és igényeit. A Nagyolvasóban található az egyik legnagyobb fesztávolságú boltozott tér Európában.

Pecz Samu életműve szerte a történeti Magyarország területén hirdeti alkotójuk kiemelkedő tehetségét. Szobrának elhelyezése sok éves terv megvalósulása és a késő utókor méltó tiszteletadása lesz az Alma mater egykori professzora és az építésztársadalom jelentős alkotója előtt.

A szobrot a Könyvtár néhai munkatársa, Bodó Csaba szobrászművész készítette és az aulában kapott helyet.

Pecz Samu mellszobrát leleplezte Rózsa Szabolcs, az Építőmérnöki Kar dékánja, Levendovszky János tudományos és innovációs rektorhelyettes, Marton József, a BME OMIKK főigazgatója és Lánszki Regő építészeti államtitkár

Hajnóczi Gyula (1920-1996) Kossuth- és Ybl-díjas akadémikus mellszobrát a Műegyetemi Tudósok Szoborparkjában avatták fel: az esemény a professzor születésének 100. évfordulójára szervezett konferenciát zárta volna, de az ünnepség a járványhelyzet miatt elmaradt.

Az építészprofesszor a BME Építészmérnöki Kar háború utáni történetének meghatározó alkotó és pedagógus egyénisége volt. Napjaink építészgenerációinak a többsége a professzor ókori építészetet bemutató előadásain keresztül ismerte meg az antik építészet fontosságát, az építészet alkotófolyamatának örökérvényűségét.

Hajnóczi Gyula – teológiai és bölcsész tanulmányok után –, a hadifogságból hazatérve, 1946-ban iratkozott be az Építészmérnöki Karra, ahol 1950-ben szerezte meg diplomáját, majd tanársegédként kapcsolódott be az építészettörténet oktatásába. Érdeklődése az ókori építészet felé fordult, ezért 1954-ben beiratkozott az ELTE Bölcsészettudományi Karára. Régész oklevelét 1958-ban szerezte meg, bölcsészdoktorrá 1961-ben avatták. 35 évet töltött a Műegyetemen: karrierje tudományos munkásságával párhuzamosan teljesedett ki. Egyetemi tanárrá 1978-ban nevezték ki, az MTA levelező tagjává halála évében, 1996-ban választották.

Kutatóként életművét végig kísérte az építészeti tér értelmezésének a problematikája. Bölcsészdoktori értekezésében – mely később könyvként is megjelent – az antik térformákat és térkapcsolatokat vizsgálta, kandidátusi értekezésében a térszemlélet fejlődését írta le az ókor építészetében. Kutatásainak betetőzéseként, önálló térelméletet alkotott akadémiai doktori disszertációjában, ahol az építészeti alkotás objektív értékelésére tett kísérletet az építészeti tér analitikus elméletének a megalkotásával.

Életeleme az oktatás és a tervezés, az antik emlékeknek a nagyközönség számára is érthető, megérthető bemutatása volt. Oktatóként előadásait építészeti alkotásai hitelesítették. A '60-as években elindult, a római kori maradványok méltó bemutatását célzó fejlesztési programok meghatározó, szinte egyedüli helyreállító építésze volt. Nevéhez fűződik többek között az Aquincumi romkert, Tác-Gorsium, a szombathelyi Iseum rekonstrukciója. Munkáiba rendszeresen bevonta legtehetségesebb tanítványait.

Hajnóczi Gyula életművére és máig ható személyiségére emlékezve javasolta az Építészettörténeti és Műemléki Tanszék közössége a mellszobor felállítását. Az alkotás Szathmáry Gyöngyi szobrászművész munkája, aki korábban már több műegyetemi professzor büsztjét elkészítette.

Hajnóczi Gyula szobrát leleplezte Vukoszávlyev Zorán helyettes államtitkár, valamint a professzor fia, Hajnóczi Péter építészmérnök

HA-KJ

Fotó: Víg Johanna